Sindeon egy összetartó és befogadó közösségként működik. Ez nem egy tábor, ahol turnusonként váltja egymást száz gyerek, akiket névtábláról ismerünk fel; hanem egy folyamatosan alakuló társaság, akiket összeköt a játék szeretete. Van, aki fiatalon ismer meg minket, és hosszú évekig jár, majd felnőttként belevágva a munka világába, már csak jó emlékei maradnak a táborról. Vannak olyanok is, akik sosem nőnek fel, és szervezőként (seniorként) maradnak Sindeon részesei; és persze olyanok is akik elmennek, majd később, egy más élethelyzetben visszatérnek.
Ismerősöm ismerőse
Honnan érkeznek a résztvevők? Elsősorban szájhagyomány útján terjed a hírünk, sokan elhozzák barátaikat, testvérüket, rokonaikat. Vannak akikkel különböző LARP vagy CON rendezvényeken találkozunk, vagy csak az interneten találnak meg minket. Az ország sok részéről, vagy akár külföldről is érkezhetnek; a limit csak a magyar nyelvtudás, hiszen a rendezvények magyarul zajlanak.
Ifjúság
Sindeon közössége alapvetően az ifjúsági korosztály, a rendezvényekre elsősorban 12-25 év közötti résztvevőket várunk, ám az életkor csak egy szám, nem szigorú határvonal. A résztvevők és a szervezők közti határvonal sem az évek számán múlik, a rendezvények során teljességgel elképzelhető, hogy egy fiatalabb személy is autoritással rendelkezik az idősebb résztvevővel szemben; nem a klasszikus felnőtt-gyerek a határvonal abban, hogy ki milyen pozícióban van.
Seniorok
Azok, akiket mi senioroknak nevezünk, olyan szervezők, akik tapasztaltak és a rendezvények között is szabadidejüket áldozzák arra, hogy szervezőmunkával, alkotással tegyék varázslatossá a programokat. Seniornak jelentkezni nem lehet, a legeltökéltebb résztvevők közül kerülnek ki a közösségért tett munkájukkal.
Együtt, egymásért
Itt is szeretnénk kiemelni, hogy közösségünkben különösen nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy egymással szolidárisak, toleránsak és elfogadóak legyünk. Itt nincs helye kirekesztő, bárkit származása vagy identitása miatt megbélyegző szavaknak és tetteknek. Ha programjainkról érdeklődsz, javasoljuk hogy kövesd be a Facebook oldalunkat, elsősorban ott hirdetjük meg az eseményeket.
Seniorok

Táborvezető
Baracsi Gábor (Silver)
Sindeon megálmodója és megalapítója, fő páncélkovácsa és vezetője.

Irodista és varrónő
Petka Szilvia
Fő varrónő, kommunikációs és logisztikai központ.

Kovácsinas, alkalmi költő
Theil Bálint (Plaget)
Plaget az akitől olajozottan működik minden, amit együtt megálmodunk.

Varázslatok ura
Csubák Dániel (Csubi)
Rejtvényeknek, a mágia titkos hátterének és Sindeon gazdaságának mestere.

Zöld Papok Rendfőnöke
Veér László
Az örök csendestárs, a sötét arisztokrácia megtestesítője.

Állatgondozó, varrónő
Szűcs Laura
Az állatok lelkes gondozója, varrónő és boszorkány.

Szilvi első számú asszisztense
Gados Natália
Táblázatok megszelidítője, szövegek írója, ötletelő társ, fősikító.

LARP-os művészlélek
Kovács Dorottya
Legjobb mellékszereplő díjas, lehetőleg a narratíva ellen oldalán, valamint Snor elsőszámú zászlótervezője.

Kutyák, macskák, lovak
Állataink
Kicsi és nagy (20-800 kilóig) állataink ugyanúgy aktív szereplői táborainknak mint a humánok
Vedd fel velünk a kapcsolatot, jelentkezz az alábbi linken: Jelentkezés